Mindig repes a szívünk, ha egykori hallgatóink megosztják velünk sikereiket! Akár saját vállalkozásotokat építitek a nálunk tanult stratégiákra alapozva, akár álmaitok állását nyertétek el a Webbyskill-től kapott tudásnak köszönhetően – minden történet hatalmas inspiráció számunkra, ezért elindítottuk „Sikersztori” sorozatunkat, ahol arról meséltek nekünk, hogyan váltották valóra céljaitokat a digitális marketing világában.
Emellett interjúinkkal szeretnénk a weboldalunkon barangoló érdeklődőkhöz is szólni, hogy az első kézből kapott információk alapján könnyebben el tudják dönteni, hogy vajon nekik valóak-e a Webbyskill képzései.
Fogadjátok szeretettel Czirkos Péter gondolatait a PPC- Online Marketing Premium képzésről.
Czirkos Péter kreativ-website.hu

 

„A stream-ek minden alkalommal adnak egy plusz löketet.”

 

WEBBYSKILL: Mi motivált, hogy belevágj a PPC – Online Marketing Premium képzésünkbe?

PÉTER: 13 éve foglalkozom weboldalak és webáruházak készítésével. Ebből adódóan úgy érkeztem ide, hogy volt már némi elképzelésem erről az egészről. Mi azért mindenféle mérőkódokat helyezünk el jobbra-balra különböző weboldalakba, ezek nem voltak ismeretlenek számomra.  Mégis szerettem volna az egész folyamatot átlátni, ezért gondoltam egyet, hogy egy picit mélyebben néznék bele az online világba. Például abba, hogy ügynökségi oldalon milyen munkafolyamatok zajlanak egy kampány tervezése során, vagy a kivitelezést követően milyen mérőszámokat érdemes figyelni?

Egyúttal szerettem volna, ha azt érzik a partnereink, hogy mi is értünk hozzá. Az elhatározást követően el kezdtem nézelődni az interneten, és a Webbyskillre esett a választásom.

WEBBYSKILL: Mi alapján választottál bennünket?

PÉTER: Nagyon megtetszett a webbyskill.hu weboldal szellemisége, és az előadói gárda is számomra nagyon hiteles volt.
Utánanéztem az előadóknak, mikor elkezdtem a neten keresni és itt a Webbyskillnél láttam azt, hogy valóban olyan nevek állnak mögötte, hogy ez mindenképpen pozitív lehet számomra.

WEBBYSKILL: Mennyi időd jutott munka mellett a tanulásra?

PÉTER: Először azt gondoltam, hogy a munkám mellett vagy közben meghallgatok egy-két előadást, még élvezni is fogom, és hú, de jó lesz! Aztán az első modul után rá kellett döbbennem, hogy itt jóval mélyebb dolgokról esik szó, és újra kellett értékelnem az egészet. A végeredmény az lett, hogy megpróbáltam napi két órát beiktatni az életembe munka előtt, közben, illetve esténként, hogy időt szakítsak az előadásokra.

Ekkor már nem csak hallgattam az előadásokat, hanem visszamentem picit az iskolapadba és elkezdtem mindent jegyzetelni, mint a régi, szép időben. Bő háromnegyed évem ment rá erre. Szépen szorgalmasan mindent csináltam, leszámítva a házi feladatokat, mert azt bizony ellinkeskedtem (nevet).

Először minden anyagot csak végignéztem. Másodjára már jegyzeteltem is, és volt, hogy valamit teszteltem, kipróbáltam, így aztán minden anyagot legalább kétszer átnéztem.
Ez nyilván sok időt emészt fel, hiszen vannak olyan előadások, amik 45 vagy 60 percesek. Ha valaki ezt tényleg szeretettel végig szeretné csinálni, vagy érdeklődik a téma iránt, akkor szerintem ez máshogy nem fog menni.

 

WEBBYSKILL: Mik voltak a kedvenc moduljaid?

PÉTER: Leginkább a Google-ös részek álltak hozzám közel. Nyilván a munkámból kifolyólag, szinte borítékolható volt, hogy azok az anyagok fognak a legjobban tetszeni.  És így is lett.

Illetve azok, ahol a folyamatokat láttam, amit egy ügynökségnél véghez visznek, egy kampány tervezésétől kezdve a kivitelezésig, majd az értékeléssel bezárólag.

Mi, a Kreatív website-nál többszáz weboldalt kezelünk, többek között biztosítjuk a technikai hátterüket, hogy minden tökéletes legyen. Szeretnek is az ügynökségek minket, rengeteg pozitív visszajelzést kapunk tőlük, a weboldalakat érintő különböző témákkal kapcsolatban. Mikor megerősítik, hogy komoly háttér tudással rendelkezünk, és rendkívül jól használható a rendszerünk, az mindig nagyon jólesik! Az előadások közben is többször bebizonyosodott számomra, hogy profin tesszük a dolgunkat.

 

WEBBYSKILL: Egyrészt gratulálok, mert ez szuper! Másrészt magam is meg tudom erősíteni, hiszen a stream-eken is pillanatok alatt oldod meg a feladatokat.

PÉTER: Ó igen, a streamek!  Az elején nem vettem részt rajtuk. De utána belelendültem és becsatlakoztam én is. Attila jóvoltából azóta is jelen vagyok. Minden alkalommal kapok egy kis plusz löketet.  Most már véget ért egy év, így újra kezdtük az anyagot, de nem bánom, mert Attila mindig máshogy tálalja nekünk a mondandóit, és minden egyes alkalommal találok benne valamit, amit fel tudok használni. Például a saját weboldalamon a kapcsolat gomb azért került külön megszínezésre, mert az egyik előadáson erről beszélt, hát gondoltam, milyen jó ötlet, gyorsan be is építettük.

Annyira szeretek részt venni rajtuk, hogy néha a leglehetetlenebb helyeken hallgatom, például egy jégpálya mellől, mert éppen a gyerekeim edzésén vagyok, vagy vezetés közben. Ilyenkor szokott az előfordulni, hogy egyáltalán nem válaszolok a jobbnál jobb feltett kérdésekre.
A legutóbbi alkalom egy nagyon aranyos sztori. Éppen edzésre mentünk, mikor elkezdtük a streamet. Elfeledkeztem róla, hogy a telefonom automatikusan ki lesz hangosítva a kocsiban. A gyerekek aznap Bence remarketing előadását hallgathatták végig. Utána kérdeztem, hogy na, hogy tetszett? Apa ilyesmiket szokott hallgatni. Nyilván nem értettek belőle semmit, de annyit mondtak, hogy Bence bácsinak nagyon kedves hangja van. Mondtam, hogy Bence bácsi nagyon komoly szakember. Egyébként pont Bence az, akit nagyon megkedveltem a nyugodt, higgadt stílusa miatt, és azért is, mert nagyon jó előadó. Tőle simán tanultam is volna tovább – akár élőben – oldal vagy kampánykezelést.
De ugyanúgy Pálhidy Fruzsit is említhetném, vagy Harsányi Dávidot, Damjanovich Nebojsát vagy Attilát, de Bencének külön jár a piros pont.

WEBBYSKILL: Mindenképpen átadjuk neki ezt a cuki sztorit, feldobjuk a napját vele.

WEBBYSKILL: Egy másik streamen pedig pár pillanat alatt megcsináltál egy drótvázat, mikor a UX volt a téma…

PÉTER: Jaj igen! Akkor pont gép előtt ültem. Nekünk egy saját fejlesztésű keretrendszerünk van, és gondoltam, hogy milyen jópofa lesz, hogy rögtön html-ben megcsinálom, amit Attila mutat. Szimultán csináltam vele a feladatot, a stream végén pedig küldtem egy linket. Ez csak számomra volt egy kis ujjgyakorlat, de én nagyon jól szórakoztam közben.

A munkánkból kifolyólag mi mindig foglalkozunk UX-szel. A fejlesztéseink nagy része is érinti a dizájnt, úgyhogy nekünk így is úgy is kell. Ha látunk valamit az interneten, ami újdonság vagy jól néz ki, akkor igazából nekünk kutya kötelességünk megcsinálni, hogy utána az ügyfeleink használhassák.

WEBBYSKILL: A napi munkád során milyen feladatokkal találod Magad szembe? És hogy tudod használni mindazt, amit a Webbynél tanultál?

PÉTER: Aki weboldalt készít, annak a UX terén aranyat fog érni, ha tudja, hogy például az űrlapokkal mit kell kezdeni, milyen legyen a gombok stílusa, vagy hogyan építsük fel egy landing oldal struktúráját, hogyan vezessük végig a felhasználót, egészen addig, hogy lead generálódjon tőle. Ezek azok a pontok, amik nagyon meghatározóak. Nem véletlenül először a drótvázat emlegetjük, hiszen az mutatja meg a legfőbb navigációs pontokat egy felhasználó számára.
Talán ezek azok az előadások a leghasznosabbak nekem.

Bár nem tervezem, hogy elvigyem a cégemet ebbe az irányba, de jelenleg három kampányt is kezelek, szinte önszorgalomból, azért, hogy az elhangzottakat valóban műveljem is, és ne felejtsem el. Ezek nem saját kampányok, hanem három ügyfelemé. Minden nap bemegyek a fiókokba, körbenézek, mindent elemzek és miután én kezelem a weboldalaikat is, így nagyon könnyen tudok finoman színezgetni, egy picit átrendezgetni, a kapcsolati formot ide tenni, ezt a gombot meg oda. Így azért látom, hogy elég jól működnek ezek a kampányok.

WEBBYSKILL: Sokan velünk teszik meg első lépéseiket a személyes márkájuk építése felé. Számodra is újdonságot jelentett ez a terület?

PÉTER: Ezt tök jó, hogy felhozod! Soha nem terveztem, hogy LinkedIn fiókot hozzak létre magamnak….  Aztán Attila előadásait követve, mást nem is tehettem, hiszen szorgalmasan próbáltam mindent megcsinálni, így lett nekem is személyes LinkedIn fiókom. Mostanság próbálok valamennyire aktív is lenni. De már érkezett üzlet belőle! Egy nagyon-nagyon régi ismerős örült meg annak, hogy megtalált a LinkedInen – nem is tudta, hogy mivel foglalkozom -, és gyorsan meg is kötöttük az üzletet! Szóval ez teljes mértékben egy olyan újdonság az életemben, amit szintén a Webbyskillnek köszönhetek… illetve Attila inspirációjának.

WEBBYSKILL: Mit üzensz a leendő hallgatóinknak, akik épp azon lamentálnak, hogy belevágjanak-e a képzésbe? Kinek ajánlod a PPC – Online Marketing képzést?

PÉTER: Talán nem tévedek nagyot, hogy a tanfolyam elvégzésével junior szintű munkatársként bárhol el tudnék helyezkedni. Mindig saját vállalkozásban dolgoztam, de azt gondolom – a tanfolyam mélységét tekintve – hogy megállnám a helyem junior pozícióban bárhol. Ajánlom ezt a tanfolyamot azoknak, akik ügynökségi területen ténykednek, illetve azoknak is, akik a saját kampányaikat szeretnék kezelni, mert itt olyan trükkök hangzanak el, amik magabiztossá teszik a gyakorlati tudásukat.